Lőrincz Zsuzsa kapta az Aranykalapácsot alsóörsön - Képgalériával
| balaton.vehir.hu 2010. 08. 21. 17:46 |
Szombaton délután tartották Alsóörsön a IX. Aranykalapács díjkiosztó ünnepséget.

A nyári tikkasztó meleg ellenére nagyon sokan, főleg művészetek pártolói és mecénások mentek el a díjkiosztóra. Az alkotók az elmúlt egy hét alatt faragták ki műveiket a részükre biztosított vöröskőből. A megjelenteket Both Gábor, a nyári alkotó tábor szervezője köszöntötte. Majd a szakmai zsűri elnöke: Balázs Eszter szobrászművész ismertette a helyezetteket. 2010-ben az Aranykalapácsot Lőrincz Zsuzsa az Archaikus torzó című alkotásáert kapta. Korény Viktória a Dolgok természete címet viselő műve a második helyen végzett, míg a harmadik helyen Bakos Gyula, Nem áldozom fel Izsákot szobra került. Az Aranyvésőt Gules Ovidin kolozsvári alkotó kapta. A zsűrinek idén nem volt könnyű dolga, több kérdésben nem is értett egyet, ezért nagyon nehéz volt a döntés - fogalmazott Hoffman István műértő. A zsűri tagjaként vett részt a bírálásba dr. Kovács Endre fotóművész. Viszont mindenképpen rendhagyő volt az idei év, mivel négy gyermek is részt vett a munkában, ők egy-egy kőfaragő kalapácsot és vésőt kaptak ajándékba. Az elmúlt évek gyakorlatához híven, az ünnepséget követően Both Gábor vezetésével az elkészült szobrokat a helyszínen, árverés keretében el is adták. Az idei téma a mozgás volt. (Még több fotó a galériában.)

| Vissza az elejére | Hozzászólások (2) |
Megosztás
A rovat további cikkei
- Alsóörsön vasárnap jeges bulit rendeznek
- Jótékony Sporbál Alsóörsön
- Alsóörsi JEGES BULI a Balatonnál
- Jelmezes Sportbál Alsóörsön
- Változások előtt a kistérség, változások előtt az iskola
- Alsóörsön átadták az "Örökség Díjat"
- 13. Harley-Davidson Open Road Fest a Balatonnál
- Színek, formák és hangulatok - Nagy Ágota kiállítása Pozsonyban
- Alsóörsi festőművész kiállítása Pozsonyban
- Rendhagyó pezsgődugó-célbalővés


