Fedélzeti beszélgetés Kovács Leventével, a Kékszalag verseny egyik legfiatalabb versenyzőjével - képgalériával!
| balaton.vehir.hu 2009. 08. 02. 14:11 |
Böröcz Berta kormányossal már az augusztus végi Országos Bajnokságra készülnek a Kadett kategóriában
Több hetes időpont egyeztetés előzte meg a mai beszélgetést, amikor is a 10 éves Levente nem edz, csak pihen, mint minden nyári szünetét élvező ötödikes diák. Szüleivel és két nővérével a 450 lélekszámú Sóly községben él. A fűzfői kikötőből futunk ki egy hatalmas Beneteau típusú 43 láb hosszú gyönyörű vitorlással. A kormánykeréknél most Kovács Miklós áll, aki „civilként” egy kis két személyes céget vezet, így ő is mindig vízen van. Gyakorlatot oktat belvízi és tengeri hajózáshoz vagy hajókat fuvaroz az Adrián. Most az egyik barátjának hajóján élvezhetjük a szabadságot, igaz gyenge szélben hagyjuk a hátunk mögött a fűzfői öbölt.

A több mint hatszáz hajót felvonultató Kékszalag versenyen úgy tudom, hogy te voltál az egyik legfiatalabb résztvevő. Hányadikként futottatok be?
-Egy 50-es cirkálón voltunk, aminek ötfős volt a személyzete. Én voltam a taktikus, akinek az a feladata, hogy a szelet és a vizet figyeli. Nagyon sok nagyhajós kicsi hajókon kezdte a versenyzést. A kékszalag versenyen 270.-ént értünk célba, ami nem rossz eredmény.
Ki indított el ezen az igen látványos és embert próbáló sportolói pályán?
-Hat éves koromban a szüleim beírattak egy nyári vitorlás táborba Balatonfüreden. A tábor végén a Balatonfüredi Yacht Club vezetői visszahívtak még pár napra, megkérdezték, hogy lenne-e kedvem „komolyan” vitorlázni és vállalom-e az edzéseket.
Úgy tűnik, hogy szerencsére volt kedved, de ez egy nagyon drága sport. Nagycsaládosként hogyan tudják a szüleid mindezt számodra biztosítani?
-Mindent a club fizet, biztosítja a hajót, a felszerelést, a versenyekre az útiköltséget. Semmi plusz költséget nem jelent a család számára – szól közbe a családfő, aki a szeme sarkából ügyeli fia minden mozdulatát, amit a hajón tesz.

A sikerért igen csak meg kell küzdeni. Amíg az osztálytársaid mondjuk a strandon pancsolnak, nektek minden nap komoly edzéseitek vannak.
-Hétköznap, minden reggel száraz edzéssel kezdünk a parton csak utána mehetünk a vízre.
Milyen kupákat hoztál ma ide a hajóra?
-Az eredményeket ketten értük el Böröcz Berta kormányossal –mondja nagyon sportszerűen-, akivel idén tavasszal kerültünk egy hajóba. Az egyik serleget Sopronban, július elején a III. helyezésért, a másikat Szepezden július végén a II. helyezésért kaptuk. Most meg az Országos Bajnokságra készülünk.

Az időjárástól függően szeptember végén, októberben „lejöttök” a vízről. Mit csinálsz akkor?
-Évek óta Balatonfűzfőn vízilabdázom a Delfineknél.
Egyszóval, a vízen vagy a vízben vagy.
-Igen, ezt szeretem.
A szélcsendes vasárnap délelőtt az ezerarcú Balaton igen békésen ringatta a hatalmas hajótestet. Levi – mert szülei csak akkor szólítják Leventének, ha valami rossz fát tesz a tűzre – szerényen elhallgatta, hogy az idei Kék Pántlika versenyen Böröcz Bertával III. helyezést értek el. Visszatérve az öbölbe, újból megtapasztalhattuk a forró augusztusi kánikulát. Aztán a hatalmas vitorlás újból kifutott, Európa legszebb taván, a Balatonon.
| Vissza az elejére | Hozzászólások (9) |
Megosztás
A rovat további cikkei
- Járást váltana a Nivegy-völgy öt települése
- Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
- Vízügy: változó vastagságú a jég a Balatonon és a Velencei-tavon
- A balatoni településeken összefogtak a dermesztő hideg ellen
- Fotópályázat 2011-2012 tél
- Korcsolyapályákat nyitnak a balatoni önkormányzatok
- Olvasóink balatoni felvételei
- Balatoni Korona – első az állatkert
- Egyelőre zavartalanul közlekednek a kompok a Balatonon
- A befagyott Balaton veszélyeire figyelmeztet a rendőrség


