Hivatalosan is átadták a Megújult Wesselényi strandot

balaton.vehir.hu 2010. 08. 27. 16:10

Az ez évi mostoha időjárás miatt tolódott az átadás augusztus végére. Így is a strand végleges füvesítése őszre marad, hangzott el pénteken.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

Keszey János, Balatonalmádi polgármestere köszöntötte a megjelenteket a felújított strandkomplexum épületében, aki elmondta, hogy a beruházás az idei késő tavaszi és nyári hatalmas esőzéseknek "köszönhetően" csúszott. Majd folytatta: a mai nap ragyogó alkalom arra, hogy hivatalosan is átadjuk a megújult strandot, hiszen közel harminc  fok van és szép számban vannak a parton is. A beruházáshoz a város 75.8 milló forintot nyert pályázat útján, amihez még 114 milló forint önrészt tett a város. Dr. Kovács Zoltán a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke szerint a balatoni települések első ajtaja a strand. Az idei évben megújult a csopaki, balatonfüredi és az almádi strand, a balatonfűzfőit pedig a közeljövőben kezdik átépíteni, a 2011-es szezonnyitóra kész lesz. A látványtervet a strand bejárata mellett helyezték el. A megnyitón részt vett dr. Bóka István polgármester, országgyűlési képviselő, Szedlák Attila országgyűlési képviselő, Litér polgármestere, Majorosné Kiss Zsuzsanna Balatonfűzfő polgármestere és a helyi önkormányzat képviselői. Majd a nemzeti színű szalag átvágásával hivatalosan is átadták a strandot.

A közel 199 millió forint összköltségű fejlesztés keretében elkészült a strand főépületének rekonstrukciója, egységes utcabútorok telepítése, tereprendezés, a parton sétányt alakítottak ki villanyvilágítással, homokos plázst valamint szabadtéri fittness eszközökkel ellátott sport területet alakítottak ki- ismertette a projekt részleteit a település polgármester.

A tervezők és kivitelezők gondosan ügyeltek a főépület, amúgy Bauhaus stílusban épített szerkezeti egységére, annak nyugodtságát, stílusát nem bontották meg a két oldalt hozzá épített "toldalékokkal". Sőt, kényesen ügyeltek arra, hogy a kétszintes épület teljesen harmonizáljon az őspark fáinak magasságával és szépen belesimuljon a balatoni tájba a tó felöli nézetben. Mindezt acélvázas gerendákkal és a majdnem nyitott lapos hajlásszögű tetőzettel és a nyitott, a mediterrán, de hazánkban is egyre jobban elterjedő pergola rendszerrel érték el. Az eredetileg  a tájra jelemző vöröskőhöz jól harmonizál a kissé vöröses színű impregnáló pácoldat színharmoniája is. Az épületet még szebbé varázsolja a rengeteg, kihelyezett futó muskátli.

Vissza az elejére Hozzászólások (1)
A balaton.vehir.hu saját cikkei szabadon átvehetők a forrás (balaton.vehir.hu) megjelölésével, interneten a cikkre mutató link elhelyezésével.
Név:
Hozzászólás:
Írja be a képen látható számsort: