Újraindul a Pápa-Csorna közti vasútvonal

balaton.vehir.hu Forrás: Kovács Erika Fotó: Kovács Erika 2010. 06. 25. 10:42

Az életet jelenti ennek a térségnek a vasút, mely július negyedikén újraindul – hangsúlyozta dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő.

-Három évvel ezelőtt, a vonal bezárásakor reméltük, egyszer újra utazhatunk ezen a szakaszon. A jelenlegi kormány jóvoltából július 4-én megindul a közlekedés Csorna és Pápa között. Reméljük, a jövőben továbbra is a közös párbeszéd jellemzi a vasúti közlekedést is, ellenétben az elmúlt nyolc évvel, amikor mindannyiunk érdeke semmibe veszett – vetett össze múltat és jelent Németh Gergely, a Győr-Moson-Sopron megyei Szany polgármestere.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

Dr. Kovács Zoltán szomorú időszaknak nevezte a vonal bezárását. Utalt a közelmúltban, a szaktárca miniszteréhez intézett interpellációjára, melyben azt firtatta, mi lesz a bezárt, országszerte összesen harminc kistérségi vasútvonallal? A válaszban elhangzott: az újraindítást tervezi a tárca ott, ahol üzemképesek a pályák. Öt vonal újraindítása július 4-én várható, a többi később. A bezárások érdemi megtakarítással nem jártak, viszont a kistérségek továbbélését a vonalak bezárása jelentősen beszűkítette – vélekedett a polgármester, hozzátéve: ahol nincs vasút, nem telepszik meg a gazdaság, csökken a munkahelyek száma, végül elöregedik a falu. A Pápa-Csorna közti vonalról kifejtette: alapvető jelentősége van a munkába-, és iskolába járás miatt. A környezetbarát és kényelmes vonattal ezt az említett távolságot 40 perc alatt lehet megtenni, autóbusszal 81 perc alatt.

Dr. Kovács Zoltán az 1896. augusztus 4-én üzembe állított vonal újraindítása kapcsán köszönetet mondott a térségi országgyűlési képviselőknek, polgármestereknek, a lakosságnak.
Gyopáros Alpár, a térség országgyűlési képviselője, Csorna alpolgármestere üdvözölte, hogy az érintett települések összefogásával, a vonal újraindításával a Fidesz-KDNP valóra váltotta választási ígéretét, mely garancia arra, hogy további ígéretüket is teljesítik.
A képviselő felidézte az előző kormány tervét, miszerint a majdani csornai elkerülő út keresztezte volna a vasutat. Amennyiben a vonalat újraindul, felüljárót építenek – így ötletelt az előző tárca. Gyopáros szerint ez a terv tetemes, felesleges költséggel járt volna. A jelenlegi kormány tervei szerint nemcsak a vonal indul újra, hanem az elkerülő is megépül.

Kérdésekre elhangzott: a Pápa-Csorna közti vonal jó állapotban van, újraindítása 20 ezer embert érint a térségben. A menetrendet egyeztetik (június 24-én, déltől már tárgyalnak erről) a szakmai szervezetekkel, a vasúttal és az önkormányzatokkal. Alkalmazkodnak az iskolakezdéshez és a munkába járáshoz. Tervezik, hogy a pápai termálfürdőbe utazók kedvezményt kapnak. Figyelembe veszik a csatlakozásokat, különös tekintettel az IC-, és sebesvonatokra. A Győr-Pápa-Celldömölk-Boba közti vonal villamosításának tervezése megkezdődött, először a villamosítást végzik el, majd a pálya átépítését uniós pénzekből. Az újrainduló vasúti vonalaknál, mellyel munkahelyeket is teremtenek az épületeket felújítása a vasúttársaság feladata, a környező utak, kerékpártárolók rendbetétele a helyi önkormányzatoké.
A sajtótájékoztató szép pillanatát adta, hogy a helybeliek, köztük Badics Vince, aki 1973-2003 között dolgozott ezen a vonalon, és a helybeli Magyar Alajos, aki családjával együtt évtizedeken át utazott a szakaszon virágcsokrot helyezett el az állomás épületénél.

Vissza az elejére Hozzászólások (0)
Név:
Hozzászólás:
Írja be a képen látható számsort: